A TFSL focicsapat blogja

2012. február 20., hétfő

Ez már nem az a csapat...

 "A címben olvasható mondat gyakran hangzik el a futballpályák környékén, általában nem túl pozitív felhanggal. Pontosan ez a mondat fogalmazódott meg bennem péntek késő este, amikor hosszú idő után ismételten kilátogattam egy TFSL meccsre. Ez már nem az a csapat, amit "én vezettem", ez már nem az a csapat, amelyik teljesen amatőr küzdéssel jutott egyre feljebb az ELTE bajnokság osztályaiban. Ez a csapat már nem az, de ebben egy betűnyi negatívum sincs. Ez a csapat beérett!
Amit péntek este láttam, már teljesen más volt, mint amit egy évvel ezelőtt láthattam. Egy egységes, tudatosan mozgó, tudatos támadásokat vezető, szervezetten védekező csapat győzte le az ellenfelét, kétségeket nem ismerve. Magabiztosság, fegyelem, kreativitás és az egymásért való küzdelem volt az, amit még a lelátóról is érezni lehetett.
Hátul folyamatosan jól zárt a csapat, apróbb - a nagy gólkülönbség számlájára írható - rövidzárlatoktól eltekintve nem is volt gond a védekezéssel. A "középpályán" folyamatosan, labda nélkül is sokat mozogva alakult ki mezőnyfölény. Régi jó közhellyel élve megbecsülték a labdát, alig fordult elő olyan, hogy az ellenfél szerzett labdából indulhatott volna innen. A kapu előtt ugyan még voltak kihasználatlan ziccerek, de ezt ellensúlyozta néhány bravúros egyéni megmozdulás. A helyzetkihasználás még javítható, de ezen a meccsen - bőven - belefért ez is.
Neveket szándékosan nem emelek ki, lefele senki sem lógott ki ezúttal, felfelé pedig nyilván lehet említeni a több gólt is szerző játékosokat, de nem érdemes. Ez a csapat már nem az... viszont ez már egy CSAPAT!"

2011. november 11., péntek

TFSL Előre!

Alázat, kitartás, csapatszellem, barátság, közös cél és akarat jellemzi a TFSL játékosait immár 2 éve a megalakulás óta, ezt pedig alátámasztja sok kupa és elismerés, nem kevés szponzori hozzájárulás. Szisztematikusan felépített keretünk amit a csapat vezetője semmi pénzért nem cserélne el nagyon tehetséges, a bajnokságban kimagasló képességekkel bíró de magát megalázó sztárokra.
Itt a bizonyíték! A pályán egy pörgős meccsen TFSL mezőnyfölénnyel újra, hangsúlyozom újra nyert a csapat a BKV (írhatnám lányai, de nem teszem) ellen. Örökmérleg TFSL: 2 győzelem, BKV: 2 részvétel, 12-4-es gólkülönbség ide. További történésekhez nem szeretnék kommentálni. Szép volt fiúk, csak így tovább!
Még van 3 meccs!!!

2011. október 10., hétfő

Csrepka Máté királykodik!

Reményeink szerint, Csrepka Máté a TFSL játékosa lesz a 2011-es Kodolányis Napok Királyválasztásának győztese. Hiszen jó lenne ha nyerne és így végre a játékra koncentrálna. Hajrá Máté!

2011. szeptember 26., hétfő

1st Sport Szerver - TFSL2-Tekergő 0-2 (0-1)
ELTE III., ELTE sporttelep

TFSL: Makláry-Halmos, Balogh T.-Farsang, Balogh G.
csere: Orosz, Tóth P., Jung

Gólok: Farsang, Tóth P.

2011. szeptember 21., szerda

TFSL-Aranykorona - NSZK  
0-1 (0-1)
ELTE I., ELTE sporttelep

TFSL: Matócza - Berki, Pálffy - Loncsár, Kéri
csere: Halmos, Csuka, Orosz, Jung

Gólok: -

2011. szeptember 19., hétfő

Szépfiúk FC - TFSL2-Tekergő 2-5 (2-1)
ELTE III., ELTE sporttelep

TFSL: Makláry-Tarlós, Orosz.-Jung, Balogh G.
csere: Halmos, Balogh T., Tóth P., Farsang

Gólok: Tarlós, Balogh T., Jung, Halmos, Tóth P.

2011. szeptember 14., szerda

TFSL-Aranykorona - Reneszánsz Zrt.   
1-2 (0-2)
ELTE I., ELTE sporttelep

TFSL: Matócza - Berki, Tóth Á. - Loncsár, Kéri
csere: Halmos, Balogh T., Orosz, Jung

Gólok: Jung

2011. szeptember 13., kedd

TFSL2-Tekergő - GEK 4-2 (1-0)
ELTE III., ELTE sporttelep

TFSL: Pap-Halmos, Balogh T.-Jung, Balogh G.
csere: Orosz, Tóth P.

Gólok: Orosz(3), Tóth P.

2011. szeptember 9., péntek

Nyakunkon a rajt!

    Már csak napok kérdése és megkezdődik a csapat számára az első szezon az Amatőr Futsal Bajnokság I. osztályában. A vélemények szerint a bajnokság fennállása óta a legnívósabb kiírás lesz sok egyenlő képességű együttessel.
    A II. osztályból már ismerős BKV Hátra és a Qpac csapatai mellett a méltán híres Paksi Halászlé, CSTB és Torpedo Vodka is jelentős játékerőt képvisel. A TFSL számára a legfelsőbb osztályban sem lehet más az elvárás mint eddig, minden meccsen a győzelem a cél a végelszámolásnál pedig minimum a legjobb 5 de inkább dobogó!
     A játékoskeretben jelentősebb változások nem történtek, távozókról nem tudunk beszámolni, sajnálatos módon Matócza Dániel sérülés és műtét miatt nem tud majd a csapat rendelkezésére állni, míg az érkezők oldalán már van mozgás. Jung Martin a középiskola elvégzése után a fővárosban folytatja tanulmányait míg a Pénzügyőrben pályafutását így szerencsénkre a csapat rendelkezésére tud állni. A kapus posztra Makláry Dávid (Tamási Megye I-es kapusa) érkezik aki már szerepelt a csapat színeiben néhány mérkőzésen az elmúlt félévben és védéseivel bizonyította, hogy helye lehet a TFSL-ben. A csapat tagja lesz 2011 őszétől Farsang Ádám is aki előbb majd a III. osztályban bizonyíthat, a több poszton bevethető játékos a Szombathelyi Haladás kötelékében nevelkedett többek között Koman Vladimirel karöltve.
    Szerencsénkre igencsak bő kerettel tudunk nekivágni a szezonnak, hiszen az iskolai és más elfoglaltságok miatt egy-egy meccsen több hiányzó is lehet egyszerre.
 A csapat 2011 Tavaszi kerete:
  • Matócza Dániel (k)
  • Makláry Dávid (k)
  • Pap Bence (k)
  • Orosz Márkó
  • Berki Bence
  • Pálffy László
  • Tóth Ádám
  • Tarlós Márton
  • Halmos Gyula
  • Balogh Tamás
  • Loncsár András (c)
  • Csuka Krisztián
  • Jung Martin
  • Kéri Péter